🦊 FOXPOST szállítás országosan 890 Forint! 15 000 forinttól INGYENES! 📦

Kosár

Jose Nero

A Nero család 1680-ban érkezett Portugáliába Szardíniáról és Sesimbrában telepedett le, ahol sózott, szárított és préselt haltermékek gyártásába kezdtek, amelyeket később Spanyolországba és Olaszországba is exportáltak.

A mindössze 23 évese Amadeu Henrique Nero 1912-ben, bezárta a korábbi generációktól örökölt, pácolt haltermékekkel foglalkozó vállalkozást, de a családi hagyományoknál maradva megalapította első halkonzervgyárát.

A vállalat évtizedeken keresztül exportálta termékeit, elsősorban Európába, az Egyesült Államokba valamint néhány ázsiai országba, egészen 1989-ig, amikor a cég (a legtöbb, hasonló profilú gyáral együtt) az iparág válsága miatt bezárt.

2010-ben José Nero, Amadeu Henrique Nero unokája nem tudott elszakadni az évszázados családi gyökerektől és visszatért a konzerviparba, visszahozta a piacra a régi családi márkákat, mint például a Catraio, Georgette, Naval és Nazarena.

Haladó szellemű tulajdonosként újításokba kezdett és 2011-ben egy korábban soha nem próbált újdonságot is bevezetett, mégpedig igen nagy sikerrel: ez a fekete kardhalfilé olívaolajban.

Mióta visszatért a családi üzlethez, José Nero folyamatosan dolgozik új termékek bevezetésén vagy a meglévő termékek újragondolásán, így született meg többek között a tonhalfilé rozmaringgal, a tonhalfilé tengeri salátával, a tonhalfilé szárított paradicsommal, a lazacfilé borsikafűvel stb.

A következő években új, innovatív termékeket hoztak forgalomba olyan összetevőkkel és fűszerekkel, amelyeket korábban soha nem használtak konzervekben, mint például: sonka, chorizo, fűszernövények, aszalt gyümölcsök, biodinamikus mezőgazdaságból származó olívaolaj, szarvasgombás olívaolaj.

2014-ben a Mercury Prize a Conservas Nero-t a "Hagyományokkal rendelkező vállalatok" kategóriában jelölte díjra, 2015-ben pedig a Nero konzerveket a WINE magazin "Az év terméke" címre jelölte.

További termékek termelőtől Jose Nero