A szőlő- és borkultúra ezen a vidéken és ezeken a lankákon a 19. században indult elsősorban a vallásos rendeknek és azok ősi ismereteinek és gyakorlatának köszönhetően, jelen esetben a Cárquere-i kolostoron keresztül.
Ezért mondják a Quinta das Fontaltasnál földjükről, hogy: „a Cárquere-i kolostor legendáival és ősi gyakorlataival megáldott napfényes déli lejtőn teraszokba telepített szőlőültetvények”.
A déli fekvésű szőlőültetvényeket kanyargós domboldalak ölelik körül, a dűlők egész nap ki vannak téve a napsugárzásnak. A szőlőültetvényeket több terasz mentén telepjtették, az alul csörgedező pataktól egészen a domb legmagasabb pontjáig. Ennek eredményeként a dűlők változó magasságon, a terepen helyezkednek el és más az átlagos hőmérsékle is. Ezek a természeti tényezők kiváló minőségű szőlő termesztéséhez vezetnek, amelyek rengeteg aromával, magas cukorstartalommal és komoly savakkal ajándékozzák meg a gondos gazdákat. Ennek eredményeként egyedi és kivételes borok készíthetők.
A bortermeléshez ezen a vidéken elsősorban hagyományos fajtákat használnak fel, különösen az Avesso fajtát, amely a legtöbb gazdálkodásban megtalálható ebben kistérségben. A végtermék a Douro borokra jellemző magas alkoholtartalmú nektár, a "zöldborok" frissességével és könnyedségéveé.
Egyes szőlőfajták különösen alkalmasak voltak a telepítésre a szőlőültetvény természetes tulajdonságai, például napsugárzás és szélvédelem miatt. Ezeket a fajtákat, mint például az "Arinto"-t, gyakran használják a Vinho Verde habzóborok előállításához.
A Quinta das Fontaltas birtok nagyobb százalékban az Arinto fajtából és a Vinho Verdére jellemző egyéb fajtákból áll, nevezetesen a Loureiro, a Trajadura és az Avesso fajtákból. Ez utóbbi kifejezetten érzékeny fajta, amit a terület legmagasabb pontjára telepítettek, a lehető legmesszebb a pataktól a ködnek kevésbé kitett területekre.
